MEGAROX 

500. fellépése


Hat év egy amatőr színtársulat életében nem kevés idő. Különösen akkor nem, ha egy olyan megkezdett út áll mögötte mint amit a MEGAROX is magáénak tudhat. Jusits Zsolt neve alatt fémjelzett nagyszerű csapat ezen idő alatt az ország szinte minden táján letette névjegyét és meghódították Felvidéket és Horvátországot is. Fergeteges sikereket értek el Németországban, de zúgott a taps Erdélyben is. 

6 év, és ami mögötte van, 500 fellépés! Iszonyú nagy munka! De a csapat mindvégig töretlen és lelkes maradt, és ami a legfontosabb, szívből játszott - a közönségért.

500 még gombócból is sok, hát még színpadi sikerből. De egy igazán remek csapat méltán arat sikereket. Ahogy tették ezt az 500. jubileumi előadáson is, Hegyeshalmon. A meglehetősen zord, hűvös idő ellenére, a borfesztiválra felállított hatalmas sátorban a közönség hamar bemelegedett az ismert operett dallamokra, majd hazai slágerek következtek a retro jegyében. A monstre, több mint két órás fellépést az Ismerős Arcok Nélküled című dala zárta, amit a közönség együtt énekelt a társulattal. A siker koronáját a helyi polgármester tette fel, amikor emléklapot és ajándékot adott át Jusits Zsoltnak, majd behozták a tortát, amit a vacsora után közösen fogyasztott el a csapat. 

A társulat előtt álló legfontosabb feladat ezek után, begyűjteni a következő 500 sikert. Ehhez pedig minden adott: jó vezető, lelkes csapat, naprakész technikai háttér, de ami a legfontosabb - közönségszeretet! Sok sikert MEGAROX!

© 2015 TOPEEFOTO, 7400 KAPOSVÁR
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el